Ébredés

A szépség bennünk van, csak érezni kell,

Hallani a madárdalt, melyre jó ébredni fel,

S így nem egy újabb átkozott reggel.

Látni a mosolyt, mely Érted ragyog,

Nem mellette lehajtott fejjel menni el,

Mert Neked minden nap fáj a reggel.

Érteni a törődést, az érted kiáltott kérést,

A kedves szót, mely Érted hangzik el,

Megtörve a csendet, fájó szívvel Téged figyel.

Érezni, mikor megérint a kedves,

Nem kezét s lelkét lerázva üldözni el,

Mert még nem ébredtél fel.

Érezni kell, mert az élet nem sok tönkretett reggel,

Melyben a szépség melletted némán megy el.

A szeretetet érezni kell, mert az élet nem vár,

Ha nem kérdezed, nem felel, nyom nélkül múlik el.

S a végén fáj majd, hogy hagytad így távozni el.

Ráncos, megfáradt életedből ébredni kell!

Véleményünknek nem a valószínűsége számít, hanem hogy mennyi kárt tud okozni.

"... A bajnokok bajnoka vagyok. Ha futok, remeg a föld, az ég megnyílik és halandók ujjonganak. Ez a diadal útja. Tiszteletkört teszek a tulajjal aki virágos takarót tesz rám ..." /Az álmodó c. film - forrás: www.netorian.hu/

Olvadás ...

... szeretnék gondolatod lenni,
esti sétára veled menni,
megpihenni egy víztükör felett,
hogy abban is téged keresselek.
Szeretnék veled ébredezni,
az első napsugárral kényeztetni,
hogy lehúlló álmod emléke legyek,
minden pillanatban édes lélegzeted.
Szeretnék veled ébren is álmodni,
a csillagokkal önfeledten táncolni,
arany díszteremben ezer fényvirág,
suttogó levelek közt méz illatú éjvilág.
Szeretnék kósza széllel bőrödhöz simúlni,
nagy karjaidban ölelésbe olvadni,
édes dallamban szerelemre hangolni,
s egy könnycseppben szép arcodon megnyugodni...

Álmodtam egy világot, bolgoságot, vágyakat,

Te is ott voltál, bontogattad szárnyadat.

Nyarat hoztál, szomjamat oltottad,

Szomjadat oltottam,

Szelíd gondolattal símogattad arcomat.

Szárnyaltál a szélben,

betakartad az eget,

Szomorúság vonult a mindennapok felett.

Felébredtem ...

Fázom, kezem remeg,

Félek, csak egy árnyék követ,

Elhervad a virág,

Hazugságra épült világ,

Elveszett hitem ...

Sosem volt hited.

Hízelgő szavak, idegen tettek,

Ez minden, mi ittmaradt nekem,

Semmid sincs neked.

Tele voltál szeretettel, míg én voltam veled,

Eljátszottad, többet nem tehetek.

Kiszárad a föld, ha nem áztatja gyenge zápor,

Megszakad a szív, sós a könny, mar vádol.

Csorog az ég, hull milliónyi rongyos bánat,

A lét a gyalázatba szép lassan belefárad.

Nem marad megnyugvás, nincs háború után béke,

Nincs erő, sem jövő. Vége.

Megremeg a hit vézna lába,

Földre rogyva, a találkozást bánva

Üti öklével a földet és zokog.

"Mindaddig, amíg ellenállsz valaminek, a dolog fennmarad, hiszen a következőt üzened vele kapcsolatban: 'Nem, ezt nem akarom, mert rosszul érzem magam miatta.' Ezáltal egy nagyon erős érzelmi töltetet kötsz hozzá, ez pedig visszahat rád."

                                                                                        Bob Doyle

"Ha szeretetre vágysz ... töltsd fel magad pozitív energiával, amíg mágnessé válsz."

                                                                                      Charles Haanel

"Gyakran előfordul, hogy boldogságunkat mások kezébe adjuk, ők azonban nem képesek megfelelni az általunk támasztott elvárásoknak. Hogy miért? Mert saját jólétünkért csakis egyetlen ember vállalhat felelősséget: mi magunk."

                                                                                       Lisa Nichols

Titokerdő

Lelked szép titkot rejt,

Varázsfával szusszanó mosolyerdőt,

Csak a keserűség feled,

Mi szép, megpihen Nálad-Veled.

Ring, táncra hív a sok szép levél,

Aranyfényt borítva,

Létemnek megtalálva helyét.

Minden reggel egy-egy titok nyílik, oson,

Elkísér nevetést hímezve varázsporos utamon,

S dobban mélyen,

Erdőnek szívében léted ritmusa,

Lüktet bennem szelíd emberséggel,

Hitet gyújtva lámpásként.

Két ház között a telihold figyel,

Két lépcsőfok között egy gondolat pihent.

Bár elengedte a kezem,

A megszokás jó volt,

Hát tovább jött velem.

"A szerelemnek célja van, meditatív állapot, mely elaltatja a logikát, hogy az emberek egymásra találjanak."

Vacog a világ
 
 
Csillag ahogy gyúl,
ott ölel, ül, hasad,
Vacog a világ,
Hisz ölnek a szavak.
A múló idő bánatot ültet,
Fekete madarak a lelkemen ülnek,
S te nem hallod hangomat,
csak dübörgöd dalodat,
mely fájdalmat hasít
A meg nem értettségben.

Fagyos hangulat

.

.

Ránk fagyott a hangulat,

Mint a vizes kabát télen,

Pedig nyár volt ez az alkonyat,

Nem melegített mégsem.

Dermesztő sötét

Ereszkedett közénk

Megbénítva hitemet,

Eltört a világ,

Elárvultan kiált,

De nincs kinek.

 Szomorúfűz

Ha szomorúfűz lehetnék,

Széles koronám közt elbújnék,

Gubbasztva egy ócska dalon,

Eltakarva alkonyatom.

Verné hátam az Isten,

Kérgesedne sajgó szívem,

S én csak rajzolgatnék a porba

Könnyeimmel áztatott sorba.

A szél szól, kicsit játszik velem,

Most nem szeretem.

Magam lennék,

A világnak háttal,

A telet várva... hátha ...

Hideg teleken, forró nyárban

Belülről vacogva, mindig fáztam,

S karcokat húzott lelkem arcomon,

Nem kísért senki átkozott harcomon.

Egy régi gondolat és a friss folytatása:

 Csupán köszönhető apróságok bontják a rendet, a tökéletességet, minden jó és életszagú, elviselhető és mégsem működik ... Mert valami hiányzik.

 S most nem hiányzik a valami, de nem jó semmi, mert elromlott a tökéletes, háborúk dúlják a rendet, az élet fáj, és bűzlik.

 Csak a megbocsátás marad.

Búcsú

Hány lépcsőt koptattál,

Hány embert oktattál

a jóra?

Ha a lépcsők beszélni tudnának,

Hányan modanák, hogy:

KÖSZÖNÖM

... minden lépted,

mindent, mit tettél értem,

A szót, mely tanított,

a példát, mely alakított

életem napjain ...

A mosolyt a szemedben,

A szeretetet a lelkedben ...

Útravalót, hitet,

Hogy így is lehet ...

KÖSZÖNÖM

Néha aranyos vagy, néha kötözködő, néha közömbös, néha olyan szépen nézel, néha érzem, hogy érdemes. Néha bánt az élet, félek, s te nem tudod mit tegyél, néha érzed, úgy jó ha az ember szeret.

ŐSZ

Nincs madárdal,
Sem napfény,
Nincs reggeli boldog pillanat.
Ez ősz, köd és rabszék,
Egy állomás, rövid alkonyat.
Nincs érintés,
Megnyugvás a jöttmentnek,
ez ősz, csípős dér, s a hideg,
mi felkúszott a szívemen.
Vacogva járom kitépett
fákon által rombolt utamat,
kihült a nyár,
kár hogy elmúlt az öntudat.

Kegyelemdöfés

Szétesek, s az emlékek

Nem segítenek.

Mint akik élvezik,

Hogy álmaim szétverik,

Kéjtáncot tekerve

Mozdulatlan testemre,

Megadva a kegyelemdöfést.

Nekem a csönd az emlékek dala,                    Nekem a csönd kínzó zivatar,

A múltnak furcsa, izzó lajstroma.                     Arcomon lepereg részeg mosolya

Fájdalommal szőtt hideg vágyak                      Az emlékből sziklányi vihar dagad,

Ott loholnak a múlt nyakában.                         Elárasztja csöndem, s beleszakad.

Ha én gyertya volnék,

Neked táncot ringnék.

Köréd fényes csillagokat

Varázsporból szórnék.

Előtted meghajolva,

Viaszcseppkönnyemet ontva

Teérted örökké lobognék.

Akarat 

Kiszakadt a felhő alja,

Bánatosan könnyét ontva,

Nehéz a múlt, poros az út,

Dúlt már s vesztett sok háborút.

Kúszik tovább, húzza sorsát,

Ronggyá foszlott, szél rángatta,

Porrá hullott köpenyét…

Az akarat kő kemény.

Hulló csillag

Kicsi csillag voltam
A ragyogó fekete égen,
Fényes álmot loptam,
Szerelem volt nékem.
De elhozta feledésem,
Nem éreztem zuhanásom,
Hullócsillag tűzhalálom,
A gyászoló fekete égen.

Ahogy a szél zokog, s a hajnalok,

Ontják a bánat oltárán született dallamot

Úgy fáj az én szívem, hisz a szeretetem

hiába született egy szép napon.

Fáj ez a dallam, nekem fáj nagyon.

"Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál,
s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál."

 József Attila

Óda

(részlet)

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

József Attila: Eszmélet

(részlet)

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

Pilinszky János: Apokrif

(részlet)

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

"...Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek..."

Popper Péter: Az egyértelmű cselekvés

"Csak az egyértelmű cselekvés hatásos.
A bizonytalan cselekvés bizonytalan eredményt szül.
A világban az akció-reakció törvénye uralkodik.
Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni.
Csak határozott kérdésre kapok határozott választ.
Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni.
Ha már töprengek, vacillálok -akkor ne cselekedjem.
Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelművé tisztulnak bennem -akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni.
És ez meghozza az eredményt."

Csupán köszönhető apróságok bontják a rendet, a tökéletességet, minden jó és életszagú, elviselhető és mégis ... valami hiányzik ...

Néha megnyílnak az ember előtt kis ablakocskák, elképzelések, álmok, lehetőségek, remények, aztán ajtók csapódnak be.

Kipp – kopp, csak egy jeges ág kőbezárt álma kopog az ablakon,

A gyászoló idő reszkető keze utolsót rándul egy megkésett hajnalon.

Kipp – kopp, csak hallgatom, s bár lennék napsugár

Hogy elolvadjon a lét bánatos ablakán megkövült jégvirág.

Kipp – kopp külvilág, verd az ablakom!

Míg meg nem szakadnak az égen a csillagok,

S hullatnak tüzes könnyeket … kipp – kopp…

Figyelek …

BOLDOG KARÁCSONYT!

Elmúlt életem

Elmúlt életem könnyei
Arcomon lecsorogtak,
Múltamban nyomot hagytak...
Mint elszáradt patak,
Szívemben árok marad.
S míly furcsa csata,
Mit vív e sereg,
Küszködik, ha feldereng,
A fájó emlékezet...
Hát ne kérdezd, hogy miért sírok,
Mikor a nap már nem ragyog,
Mikor elszárad a virág,
S eltörik a világ...
Ne kérdezd, hogy miért fáj,
Ha a jelen a múltba váj.

                    Téli álom

Mikor ragyog a nap,
S az égre nézek,
Egy fának kusza ága
Tenyere, belenyúl a képbe
S rajzol csillagokat,
Fénylő pici bogarakat,
Kik cikáznak s firkálnak
Álmokat a szívembe.


- Egy szalmaláng, elvillanó pillanat,
Neked semmiség, de nekem...
Nekem maga volt az élet. -


Átnézek egy falevélen,
Beborul a fényes napkorong,
Arany-barna-bordó palástját
Húzza az őszi romokon.
Ne félj fáradt napsugár,
Jól áll a fehér csizmaszár,
Kezedben fodros jégvirág,
Pipafüstöt húz az égen,
Megfagyott a tél hevében,
A fehér hátú szivárvány.
A lassan lépő didergő télben,
A pattogó tűz melegében
Kipiheni bánatát,
Ki álmára még nem talált.

 

Nem tetszik az élet

Nem tetszik már ez a hely,
Lombjarabolt fákkal,
Nem tetszik ez a reggel,
Ködbe veszett tájjal.
Nem tetszik a hideg csend,
Véres torkú madár,
Nem tetszik a szeptember,
Ócska téli szél jár.

Nem tetszik, hogy félek,
Érzem az ősz bánatát,
Nem tetszik az élet,
Oly halál szagu már.

Emlékek lettek

Életem során
Küzdöttem bátran,
S még itt vagyok
Hát győztem,
De elhulltak páran.
Így van, hogy voltak,
S mégse velem,
Így, hogy lettek
Csak emlékek nekem.

Gyújts egy gyertyát

Gyújts egy gyertyát
A holt világ küszöbén,
S állj meg előtte,
Hol szíved a gaz benőtte,
S imádkozz a lelkedért,
Egy halálra ítélt gyermekért,
Kérj bocsánatot tőle,
S bízz, hogy megbocsát előre.

Gyújts egy gyertyát csendben,
S imádkozz e percben.

Nehéz az élet

Éhesen lemondani az illatos falatról,
Dühösen válni meg a hófehér szavaktól,
Fáradtan ölelni a munka kínjait,
Sírva pengetni a lélek húrjait,
Önkritikátlan tükörképpé váltan,
Szeretetre éhezve tenni a mában…

Nehéz élni e kifordult világban.

Még érzem

A lelked simogat minden pillanatban

Mit velem tölt,

Pedig minden pillanatot velem tölt,

Mert érzem, velem maradt.

Te elmentél… Bár elmentél,

Máshol lüktet az élet Néked,

De érzem…, még érzem,

A lelked az enyém.

"Mert éppen olyan balek lehet az, aki folyamatosan őszinte, mint aki soha. Mert az, akinek, ami a szívén az a száján, olyan képet is festhet magáról, hogy rugalmatlan, hogy nem tud, vagy nem hajlandó alkalmazkodni a szituációhoz: ő őszinte akar lenni, takarózik az őszinteséggel, ami valójában ez azt jelenti, hogy iszonyúan erőszakos. Az erőszakosság pedig feltételezi az illető ember makacsságát, és egy adott határon túl, az egoizmusát is."

Csernus Imre

"Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, két szóval.
Alázat és önismeret. Ennyi a titok."

Márai Sándor

"Az ember nem azért tapintatos, mert az olyan jó dolog, hanem mert van benne alázat."

Kértelek,
Reméltelek,
Féltelek.
Választottál:
Értelek!

Ihász Kovács Éva - Vihar


Villámok napszárnya közt
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég
iszik a föld, a fű, a fa
szomjas a lélek és szorong
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat
hangnak, mely végre emberi
s szeretne megérinteni.